Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Domokos László: a gazdaságpolitikának segítenie kell a befektetői döntéseket

Fontos, hogy a gazdaságpolitika reálisan mutassa be az ország eredményeit, gyakran, nyíltan és részletesen szóljon a gazdaságpolitikai tervekről, mert ezzel segíti a befektetetők döntését - erről beszélt Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Domokos László, aki egyben a Költségvetési Tanács (KT) tagja elmondta, hogy a tanács csütörtöki ülésének napirendjén szerepel a jövő évi költségvetés, amelynek rugalmas megoldásokat kell tartalmaznia az esetleges nehéz helyzetekre.

Szintén a befektetők bizalmának fenntartása szempontjából hangsúlyozta, hogy a költségvetés és az adórendszer nem okozhat meglepetéseket.

Kiemelte, hogy komoly magánberuházások indultak el Magyarországon, ezért ezek fenntartására, kiszolgálására és elősegítésére is gondolni kell a költségvetés összeállításakor.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések