Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az államfőválasztás második helyezettje elismerte Erdogan győzelmét

Nyilvánosan elismerte hétfőn Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő győzelmét az előző napi előrehozott elnökválasztás második helyezettje, Muharrem Ince, aki a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) nevében indult a megmérettetésen.
Pártjának székházában tartott sajtótájékoztatóján Ince arra kérte Erdogant, hogy mindenki államfője legyen. "Ha engem választottak volna meg, én így tettem volna" - fogalmazott Ince.

Kiemelte: a CHP munkatársai által a párthoz eljuttatott adatok és a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által közölt eredmény között nincs lényegi különbség.

Ince közölte azt is, hogy gratulálni fog Erdogannak a sikeréhez.

Egyúttal leszögezte: mintegy 15 millió szavazatot kapott, és a célja, hogy a jövőben ezt 30 millióra növelje. Ez rövid távon is lehetséges cél, ezért fog dolgozni - nyomatékosította. Hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint a választási kampány az elejétől a végéig minden tekintetben igazságtalan volt.

Ince a vasárnap egyszerre tartott elnök- és parlamenti választás eredményével kapcsolatban hangsúlyozta: világossá vált, hogy Törökországnak egy ideig még nem lesz olyan társadalma, amely intézményeken és szabályokon alapul. A kemalista politikus úgy vélte, hogy az előző napi választással Törökország a szó legszorosabb értelmében az "egyemberes rendszerbe" lépett át. "Ezután is mindig kételyeink lesznek a jövőnket illetően" - figyelmeztetett.

Ince a sajtótájékoztatóról kiküldte a török állami televízió, a TRT stábját, mondván, hogy az az elmúlt hetekben nem számolt be a kampányrendezvényeiről. Mint fogalmazott: "annak, aki a gyűléseimet nem mutatta meg, mi dolga van itt? Pont a sajtótájékoztatót fogja felvenni?" Ince mindazonáltal arra kérte a TRT riporterét és operatőreit, hogy viselkedését ne vegyék személyes sértésnek, mert az a TRT mint intézmény ellen irányul. "Barátaim, önök is dolgozók, ha szeretnék, a sajtótájékoztató után meghívom önöket kint egy kávéra" - mondta.

A vasárnapi elnökválasztást a 2014 óta hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan nyerte a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által ismertetett hivatalos eredmény szerint. A parlamenti választáson Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ugyan elveszítette önálló abszolút többségét a törvényhozásban, de szövetségesével, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjával (MHP) együtt a képviselői mandátumok több mint a felét meg tudták szerezni.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint az elnökválasztás szavazatainak 99,92 százalékos feldolgozottságánál Erdogan 52,59 százalékon áll.

A második Muharrem Ince 30,64 százalékkal. Őt Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke követi 8,4, majd Meral Aksener, a nacionalista Jó Párt (IP) jelöltje 7,29 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot.

A parlamenti választáson a szavazatok 99,91 százalékos feldolgozottsága mellett az AKP és a MHP által alkotott, Népszövetség nevű pártszövetség a szavazatok 53,66 százalékát mondhatja magáénak, és így 344 mandátummal rendelkezik a 600-ból az egykamarás parlamentben. Ezen belül az AKP 42,56 százalékot (295 parlamenti helyet), az MHP pedig 11,1 százalékot (49 mandátumot) szerzett.

Az ellenzéki pártszövetség jelenleg 33,94 százalékkal rendelkezik. Ezen belül a CHP a szavazatok 22,64 százalékát (146 képviselői széket), az IP a 9,95 százalékát (43 parlamenti helyet), az iszlamista Aranykor Pártja (SP) pedig az 1,35 százalékát (0 mandátumot) szerezte meg.

Az önállóan induló, kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) átlépte a 10 százalékos parlamenti küszöböt, és a voksok 11,7 százalékát birtokolja (67 képviselői széket).

A végrehajtó elnöki rendszer kiszélesíti a mindenkori államfő jogköreit, ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, illetve egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. A lépéssel megszűnik a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény.

Az államfő hatáskörébe kerül a rendkívüli állapot bevezetése, feloldása és esetleges meghosszabbítása. A parlament egyúttal továbbra is kidolgozhat, módosíthat és visszavonhat törvényeket, valamint ellenőrizheti az államfő intézkedéseit.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések