Bécsbe várják az orosz elnököt!
A Szófiában tárgyaló Van der Bellen a nap folyamán bolgár kollégájával, Rumen Radevvel folytatott megbeszéléseket a bolgár fővárosban.„Különböző külpolitikai történéseket vitattunk meg, amelyek egyaránt érintik Ausztriát és Bulgáriát, így a többi között az Oroszországgal ápolt kapcsolatokat is. Úgy vélem, elengedhetetlen, hogy nemcsak a látogatások diplomáciáját kell fejlesztenünk Oroszországgal, hanem párbeszédet is folytatnunk kell vele. Radev elnök májusban Moszkvába utazik, Putyin elnök pedig június elején minden valószínűség szerint Bécsbe látogat” – mondta az osztrák államfő.
„Különböző külpolitikai történéseket vitattunk meg, amelyek egyaránt érintik Ausztriát és Bulgáriát, így a többi között az Oroszországgal ápolt kapcsolatokat is. Úgy vélem, elengedhetetlen, hogy nemcsak a látogatások diplomáciáját kell fejlesztenünk Oroszországgal, hanem párbeszédet is folytatnunk kell vele. Radev elnök májusban Moszkvába utazik, Putyin elnök pedig június elején minden valószínűség szerint Bécsbe látogat” – mondta az osztrák államfő.
„Örülök, hogy Bulgária az Oroszországgal kapcsolatos közös európai politika élcsapatához tartozik” – jelentette ki Radev. „Látogatásom Oroszországba május második felében esedékes, s gyakorlatilag egybeesik (Emmanuel) Macron francia államfő vizitjével, az orosz elnök bécsi útját pedig június elejére tervezik. Mindez azt mutatja, hogy Oroszországgal kapcsolatban egységes európai politikát folytatunk, minden lehetőséget megragadva a nyílt párbeszéd megteremtésére és a kölcsönösen előnyös projektek megvalósítására” – emelte ki az oroszbarátként számon tartott bolgár államfő.
Van der Bellen látogatásának egyik kiemelt témája volt a Nyugat-Balkán európai uniós csatlakozása. Az osztrák államfő ezzel összefüggésben aláhúzta: a 2025-ös csatlakozási perspektíva – vagyis az Európai Bizottság által említett időkeret – „ambiciózus, de nem elérhetetlen” célkitűzés.
Természetesen „mindkét fél jóakaratára” szükség van – hangsúlyozta Van der Bellen. Mint mondta, Szerbia és Montenegró az élen járnak a reformok terén, ugyanakkor számon kérte a többi között Szerbia és Koszovó konfliktusának, illetve a térség határvitáinak rendezését.
0 Megjegyzések