Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Skócia ki akar lépni! 80 ezer ember tüntetett a fővárosban

A szervezők szerint 80 ezren vettek részt a meneten, a rendőrség 35 ezerre becsüli a megjelentek számát
Skót függetlenségpártiak tízezrei vonultak fel szombaton Glasgowban az All Under One Banner (Mindenki egy zászló alatt) nevű skót függetlenségi szervezet évente megtartott rendezvényén – közölte a BBC brit közszolgálati média hírportálján.

A szervezők 40 ezer résztvevőre számítottak, de becsléseik szerint 80 ezren jelenhettek meg a meneten. A skót rendőrség 35 ezer főre becsülte a felvonulók számát. Tavaly mintegy 20 ezren vettek részt a glasgowi meneten.     

Az All Under One Banner nevű szervezet önmagát függetlenségpárti szervezetként jellemzi, amelynek “központi célja, hogy rendszeres időközönként szervezzen meneteket, míg Skócia el nem nyeri függetlenségét”. A szervezet hangsúlyozza: nyitva áll mindazok előtt, akik egy független országban akarnak élni.

Neil Mackay, a szervezet társkoordinátora meggyőződését fejezte ki, hogy még Nagy-Britannia 2021-ben várható európai uniós kiválása előtt ismét népszavazást tartanak Skócia függetlenségéről.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések