Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Saját hangszerre vágyik a Virtuózok zenésze

Beke Márk továbbjutott a Virtuózok következő fordulójába május 11-én, pénteken. A fiatal zenész elmondta, hogy azért kezdett el többet gyakorolni, mert rájött, hogy a lányoknak tetszik a játéka. Azt is hozzátette, hogy már nagyon szeretne egy saját hangszert. 
A Virtuózok múlt pénteki adásában kiderült, hogy a Tinik csapatából kik juthatnak tovább a döntőbe. Bár mind a kilenc versenyző nagyon jól teljesített, csupán három zenész maradhatott versenyben. Az egyik Beke Márk volt, aki azt is elárulta, milyen hangszert szeretne.

A fiatal zenész eddig csak kölcsönhangszeren játszhatott, két évig trombitált és hét éve harsonázik. Egyébként nem most versenyzik először, nemrég másodszor is megnyert egy olyan versenyt, melynek fődíjaként Amerikába utazhat - írta a Ripost.



Beke Márk azt mondta, hogy azért kezdett el többet gyakorolni, mert rájött, hogy a lányok szeretik a játékát.

Arról is beszélt, hogy nagyon szeretne mihamarabb saját harsonát és mindent meg is tesz azért, hogy elérje a célját. A Virtuózok klasszikus-zenei tehetségkutató pénteken a Kicsik elődöntőjével folytatódik 19.30 órakor a Duna Televízión és az M5 csatornán.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések