Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Iszlám falu épülhet egy olasz kistelepülésen

Matteo Salvini, az egyik leginkább bevándorlásellenes olasz politikus lehet az új római kormány belügyminisztere, ami fordulatot hozhat az olasz migrációs politikában – ezt várja több elemző. Akár már hétfőn megalakulhat az új kormány Rómában. Az elmúlt néhány évben több százezer bevándorló ragadt Olaszországban, ami sokszor komoly feszültséget okoz. Egy kistelepülésen például az ellen tiltakoztak a helyiek a héten, hogy iszlám falu épüljön náluk.
Egy rozsdás kapu mögött kezdődik az a terület, amelynek sorsa parázs vitákat váltott ki egy észak-olaszországi városkában. Az Il Giornale című napilap videóriportja szerint Casalgrandéban az iszlám közösség megvásárolt egy kétezer négyzetméteres területet. A helyiek pedig tiltakozásba kezdtek az iszlám falu építése ellen.

Nem akarnak integrálódni, máskülönben minek van erre szükség? Színház, edzőterem is van a városban – mondta egy ellenző. Kulturális központnak álcázzák, de ahol ilyesmit nyitnak, ott muszlim gettó lesz belőle – fogalmazta meg sokak félelmét egy másik nő.

Egyelőre semmit nem hagytak jóvá

A héten zsúfolásig megtelt a casalgrandei iskola nagyterme, ahol a város polgármestere igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. Mint mondta, egyelőre semmi nincs jóváhagyva. Hozzátette: magánbefektetőkről van szó, akik még be se mutatták a tervet az önkormányzatnak. A jelek szerint azonban nem sikerült eloszlatni az aggályokat.

A migrációs válság kezdete óta érkezett több százezer illegális bevándorló miatt már számos alkalommal demonstráltak Olaszországban.

Casalgrande lakói is az adriai-partvidéki Gorinóban történtekhez hasonlítják küzdelmüket. A városkában másfél éve barikádot emeltek a helybéliek a bevezető utakra, amikor kiderült, hogy az olasz hatóságok menedékkérőket akarnak a településen elhelyezni. A makacs ellenállást tanúsító lakókat a csendőrök sem tudták meggyőzni, így Gorinóban végül nem nyílt menekültszállás.

Elég – hirdette a transzparens a francia határnál fekvő Ventimigliában. Tavaly augusztusban a város élhetetlenné válása ellen tiltakozva vonultak utcára több százan. A Franciaország által bevezetett határellenőrzés miatt ugyanis sok migráns a településen ragadt, és az utcákon vert sátrat.

A migráció befolyásolta az olasz választásokat is

Az illegális migráció kérdése az idén márciusban tartott parlamenti választások eredményét is jelentősen befolyásolta. A jobbközép koalíció és az Öt Csillag Mozgalom egyaránt a bevándorlás szigorítását tűzte ki célul, és csaknem azonos támogatást elérve váltak a két legnagyobb politikai erővé.

Két hónapnyi, eredménytelen tárgyalás után, csütörtökön a Liga és az Öt Csillag Mozgalom néhány nap haladékot kért az államfőtől a koalíciós szerződés elkészítéséhez. A megállapodás akár már hétfőn létrejöhet, és az új kormány bizonyosan éles fordulatot hajt végre Róma bevándorláspolitikájában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések