Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bűnöző migráns kitelepítését akarta megakadályozni egy osztrák zöld képviselő

Rudi Anschober az afgán migránsok kitoloncolását próbálta meg lelassítani, megállítani.
Anschober a Zöldek (Grünen) felső-ausztriai vezetője, és többedmagával hetek óta az ellen küzd, hogy fiatal afgán bevándorlókat hazaküldjenek Afganisztánba az osztrák hatóságok. Azonban most kiderült, hogy többek között Ehsan I. deportálását is meg akarta akadályozni, miközben a 19 éves migránsnak komoly bűnlajstroma van.

Ehsan I-t testi sértésért jogerősen el is ítélték, több alkalommal is állt már bíróság előtt kisebb-nagyobb bűncselekmények miatt.

Anschober állítása szerint nem tudott erről, ezt a Kronen Zeitungkérdésére meg is erősítette. A politikus valószínűleg tényleg nem tudott arról, hogy egyik “védence” egy bűnöző, korábban ugyanis ebben az ügyben azt nyilatkozta, hogy olyanokat, akik nem követtek el semmit, nem szabadnak kiutasítani az országból.

A Kronen Zeitung arra is felhívja a figyelmet, hogy a legutóbbi repülőn, amely Kabulba ment Bécsből afgán bevándorlókkal, három feltételezett bűnöző volt, és egy elítélt bűnös. Többek között nemi erőszakkal is vádolják a kérdéses migránsokat, így nem csoda, hogy viszonylag kevesen vannak olyanok, akik meg akarják akadályozni az illegálisan bevándorolt afgánok kitelepítését.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések