A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Bemutatkozott Washingtonban a budapesti nagyköveti poszt várományosa

Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein üzletember, akit Donald Trump budapesti nagykövetnek jelölt. 
A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember - miután viszonylag részletesen ismertette eddigi pályafutását és beszélt családjáról, köztük magyar születésű nagyanyjáról, Sáráról is - felvázolta elképzeléseit, amelyek alapján tevékenykedne. 

Cornstein hangsúlyozta: korábbi üzleti tapasztalatai, a kormányzati szférában végzett munkája és jótékony szervezetekben vállalt szerepe alapján felkészültnek tartja magát a nagyköveti feladatok ellátására.
Leszögezte: elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését. Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek.
Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni - fogalmazott.

David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy szoros együttműködést tervez a magyar kormánnyal a közös biztonsági aggodalmakkal megvitatásában. Hozzátette: az együttes munka tovább erősítheti a rendfenntartó erők és a terrorizmus ellen küzdő intézmények kommunikációját.  

A nagykövetjelölt hangsúlyosan szólt arról, hogy szeretné erőteljesen előmozdítani az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését. A magyar gazdaság helyzetére utalva kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt az ország gazdasága különlegesen jól teljesít. 

Fontos célként jelölte meg a szerinte Magyarországon és Közép-Európában jelentkező antiszemitizmus visszaszorítását. Szorosan együttműködne a zsidó szervezetekkel és más vallási közösségekkel, valamint a magyar kormányzattal annak érdekében, hogy a zsidó közösség biztonságban érezze magát.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések