Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Több mint száz épületet foglalt le a rendőrség marihuána-termesztés miatt

Kaliforniában a rendőrség több mint száz épületet foglalt le, amelyekben marihuánát termesztettek, ez egyike a legnagyobb fogásnak az Egyesült Államok történetében – számolt be a washingtoni kormány.
Cindy Chen, a pénzügyőrség egyik tisztviselője az igazságügyi minisztérium közleményében azt mondta, hatalmas kiterjedésű műveletről van szó, amelyben dollármilliók érkeztek Kínából. A bűnszövetkezet külföldről átutalt pénzből vásárolt házakat, amelyeket kannabisz termesztésére alakították át. Több mint hatvanezer növényt, 200 kilogramm drogot és 15 lőfegyvert foglaltak le a hatóságok.

Az akcióban, amely 2014-ben indult, a rendőrség elkezdte beazonosítani azokat a házakat, amelyeket főképpen a délkelet-kínai Fucsien tartományból érkezett pénzekből vásároltak. A házakat úgy alakították át, hogy alkalmasak legyenek nagy méretű marihuána-ültetvények befogadására, mindegyik épületben több száz, ezer növénynek teremtve helyet – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

Az épületekben folyó termesztést az árulta el, hogy rendkívül nagy volt az áramfogyasztás a nagy teljesítményű világítási rendszer, a légkondicionálás és más elektromos berendezések használata miatt.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések