Hirdessen itt

Tényleg akkora a baj? Mi lesz az uniós pénzekkel az új ciklusban?

Az Európai Bizottság módosítaná azokat a feltételeket, amelyek alapján szétosztják a tagállamok között a brüsszeli támogatásokat. Egyes szakértők szubjektív, politikai feltételeket sejtenek a háttérben.
Dr. Polyánszky T. Zoltán, Századvég Gazdaságkutató Zrt. üzletág-igazgatója az M1-en elmondta: nem számít arra, hogy eget rengető változások következnek be a következő uniós költségvetési ciklusban. Az Európai Bizottság (EB) a tárgyalássorozatok elején előáll különböző ötletekkel, amelyek rendszeresen szigorúbb feltételekről beszélnek, de az egyeztetési folyamat végére felpuhulnak.

Úgy kell tehát elképzelni, hogy a bizottság erősen indít, aztán a tagállamok elmondják az igényeiket, a végén pedig létrejön a jó kompromisszum – mutatott rá.

Hozzátette: valóban pedzegeti az EB, hogy ne csak makrogazdasági, hanem politikai feltételei is legyenek az uniós pénzek folyósításának. Ilyen például a jogállamisággal kapcsolatos vélemények és a migrációspolitikában való együttműködés.


Véleménye szerint ez egy olyan törekvés, ami nem fog keresztül menni, azt a többéves pénzügyi keretet és feltételrendszert, amely utána hét éven keresztül biztosítja az uniós forrásokat, azt egyhangúlag kell megszavaznia az Európai Tanácsnak, amely a tagállamok állam- és kormányfőinek testülete.

Feltehetően a teljes elosztható összeg is csökkenni fog az Egyesült Királyság kilépésével. A szakértő szerint a forrásokat ezután is a tagállamok, régiók bruttó hazai terméke, foglalkoztatáspolitikai mutatói alapján kerülnek majd elosztásra a források. Ugyanakkor lehetséges egy kis finomhangolás, felállíthatnak pénzalapokat, amelyek specifikus témákra fókuszálnak.

Amit lehet tudni, hogy olyan átfogó stratégia, mint a Lisszaboni Stratégia, vagy az Európa 2020 volt, nem jött létre. Inkább országspecifikus ajánlások mentén fogják a források elosztását a tagállamok felé vezérelni – tette hozzá Dr. Polyánszky T. Zoltán.

Mit mond az ellenzéki tévében az ellenzéki közgazdász

Az ATV Start vendége Felcsuti Péter közgazdász, a Bankszövetség korábbi elnöke.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések