Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Soros büntetést akar, civiljei a csalódottakat hergelik

Frans Timmermanns és Soros György hétfői találkozójának a migráció állhatott a középpontjában. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Soros a brüsszeli tárgyalásain a magyar emberek megbüntetését akarja elérni, mert honfitársaink nem az ő jelöltjeire, hanem a bevándorlást elutasító Fideszre szavaztak.
Az Európai Bizottság (EB) első alelnökével folytatott megbeszélést Brüsszelben Soros György, a találkozón a migrációról, az iszlámról és Orbán Viktorról is tárgyaltak egy, a Twitteren megosztott bejegyzés szerint, a zárt ajtók mögött tartott egyeztetésen elhangzottakról azonban hivatalos információ még nem szivárgott ki. Az Európai Bizottság naptárában viszont megfigyelhető, hogy Soros rendszeresen egyeztet például Margrethe Vestager és Frans Timmermans uniós biztossal.

– Azzal a felismeréssel kezdődött, hogy habár Európa kettéosztottsága megszűnt, de ahhoz, hogy Európa két fele valóban közelebb kerüljön egymáshoz, sokat kell dolgozni és sok erőfeszítést kell tenni. Soros György az elejétől kezdve elkötelezett volt ezen cél iránt, és valamilyen formában nekem is mindig ez volt a feladatom – nyilatkozta Timmermans, aki szerint az együttműködés mindig nagyon konstruktív volt közöttük, mivel a tőzsde­spekuláns elkötelezettsége a nyílt társadalom, a jogállamiság és a demokrácia iránt Európa javát szolgálja.

A holland szociáldemokrata politikus szerint a Sorossal folytatott megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak, a demokrácia melletti határozott elkötelezettség, valamint az, hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Aláhúzta: ez nagy feladat, és Soros György is Euró­pa megosztottságának a felszámolása mellett kötelezte el magát. Valószínűleg mégis inkább pénzügyi manőver állhat a háttérben: Soros ugyanis 300 mil­liárd eurós hitelt javasol a bevándorlók támogatására, de az érdekképviselet és a felzárkóztatás is komoly üzlet a hozzá köthető civil szervezeteknek és befektetési alapoknak.
Szijjártó Péter szerint Soros György brüsszeli tárgyalásain a magyar emberek megbüntetését akarja elérni, mert a magyarok nem az ő jelöltjeire, hanem a bevándorlást elutasító Fideszre szavaztak. A külgazdasági és külügyminiszter tegnap Luxembourgban kiemelte: Soros nem akarja elfogadni a magyar választás eredményét.

– Soros Brüsszelben az Európai Bizottság alelnökével, Frans Timmermansszal tárgyal, mindketten szélsőségesen bevándorláspártiak és a magyar kormány, a magyar migrációs politika eltökélt ellenségei is. A magyar emberek egy történelmi jelentőségű választáson arra szavaztak, hogy olyan kormánya legyen az országnak, amely a magyar emberek biztonságát helyezi előtérbe, és nem enged annak a nemzetközi nyomásnak, amely azt próbálja elérni, hogy a magyar kormány a magyar emberek biztonsága előtt és helyett a migránsok jogaival és a migrációs folyamatok ösztönzésével foglalkozzon – húzta alá a miniszter.

Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő, Magyarországot elítélő jelentésével kapcsolatban kijelentette, hogy ismeri a LIBE-bizottság tagjainak érvelését, amely szerint ők a magyar embereket védik.

A magyar emberek képviseletére azonban nem a LIBE-bizottság, nem Soros György, nem Frans Timmermans és nem az NGO-k jogosultak, hanem a magyar emberek által megválasztott parlament és a magyar emberek által kijelölt kormány. A magyarok világos döntést hoztak: Magyarországot a migrációtól kell megvédeni, valamint attól a nemzetközi politikától, amely ahelyett, hogy meg akarná állítani, folyamatosan ösztönzi a migrációs folyamatokat – emelte ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések