Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Olyan bődületes marhaságokat hord össze a vezető brüsszeli lap Orbánról, hogy talán maguk sem hiszik el

A brüsszeli Politico nevű lap szerint az európai zsidóságot Orbán Viktortól kell félteni és semmi probléma nincs azzal a több millió zsidógyűlölő muszlimtól, akit behívtak és behoztak a kontinensre Európa vezetői, akik miatt zsidók ezrei költöznek Izraelbe.
A hírportál „Merkel szégyenletes hallgatása” címmel közli azt a nyílt levelet, amelyet több tucat amerikai, brit, német és más nemzetbéli író, egyetemi tanár, újságíró és aktivista intézett a német kancellárhoz, miután úgy érzik, hogy a politikus bűnös módon segédkezet nyújt Magyarországon a demokrácia elleni támadásokhoz. Az üzenet felidézi, hogy 2010 óta Orbán Viktor megszállta a sajtó jó részét és ellenőrzése alá vonta a legfontosabb bírói testületeket. Nagyban akadályozza a civil szervezetek és az egyetemek működését, a választási törvényeket a maga javára szabta át.

A lap szerint: más, feltörekvő autokraták Orbán sikerét jelnek tekintik majd, hogy ők is lerombolhatják országuk demokráciáját az EU-n belül és a rothadás tovaterjed. Ám a közös értékek, a kölcsönös bizalom nélkül a kormányzás fokozatosan összeomolhat. És itt a demokrácia túlélése, valamint az európai zsidóság biztonsága forog kockán, így túl kell lépni azon, ami politikailag célszerűnek látszik. Ennél fogva Merkelnek nem marad más választása, mint hogy elítélje Orbán támadását a demokratikus értékek ellen, és hogy felszólítsa az Európai Néppártot: zárja ki soraiból a Fideszt – mutat rá a nyílt levél.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések