A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Napokig csoportosan erőszakoltak egy 12 éves kislányt Nagy-Britanniában

Több mint 20 év börtönre ítélték Ibrahim Hussaint, aki a vádak szerint nemcsak hogy három napon keresztül többször is megerőszakolt egy 12 éves kislányt, hanem ezt követően felajánlotta 5 másik ismerősének a gyermek testét.
Összesen 23 év börtönbüntetést kapott – melynek a felét biztosan le kell ülnie – Ibrahim Hussain, miután egy rossz családi körülmények közt felcseperedő 12 éves kislányt magához édesgetett, majd több ízben brutálisan megerőszakolt.

Az elkövető ezek után átszállította áldozatát az ismerősei házához, ahol további 5 férfinak felajánlotta a kislányt. A bíróságon elhangzottak szerint ők is erőszakot tettek a gyermeken.

Mi több, az is kiderült, hogy Hussain visszaeső elkövető, ugyanis a kislány elrablásának idején éppen óvadék ellenében került szabadlábra, egy korábbi, szintén kiskorú hátrányára elkövetett szexuális abúzus ügyében.

Sajtóértesülések szerint a történtek annyira megviselték a kislányt, hogy el kellett költöznie még a környékről is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések