Közleményben reagált a Jobbik EP-képviselője a választásokon vesztes párt felszólítására, amiben az EP-képviselő kifejti, hogy nem adja vissza a képviselői mandátumát, ugyanis erre nincsen jogi lehetősége.
Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő közleménye “visszahívásáról”
A sajtóból értesültem róla, hogy a Jobbik elnöksége “visszahívott” európai parlamenti képviselői tisztségemből. Az európai parlamenti képviselők jogállasáról szóló jogszabály ilyen jogi lehetőséget nem ismer, így mandátumom lejártáig, 2019 júliusáig tisztségemben maradok. Az eddigi következetességgel, elszántsággal fogom képviselni Magyarország érdekeit, összhangban saját lelkiismeretemmel és a Jobbik 2009 évi illetve 2014 évi európai parlamenti választási programjával, amelynek végrehajtására a választók felhatalmaztak. – írta Morvai Krisztina a közösségi profilján
A balra tolódott egykori nemzeti pártot nyilván zavarja, hogy Morvai a kampány során végig tükröt tartott az elfajzott párt elé, és emlékeztette a közvéleményt arra, eredetileg milyen célokat képviselt a Jobbik. A visszahívással egyébként elsősorban nem a jogvédőként és jogászként is ismert Morvai Krisztinával szúrnak ki, hanem Magyarországgal. Morvai ugyanis a kötelező betelepítési kvóta elleni harc egyik meghatározó európai politikusa. Hazánk Brüsszellel szembeni ellenállását gyengítené és a betelepítéspártiakat erősítené, ha Morvai EP-mandátuma megszűnne.
A korrupt és hazaáruló Jobbik még a hatalmas választási pofon után is nekimegy Magyarországnak és a Magyar embereknek! Kivonná azt a magyar hazafi képviselőt a liberális magyarellenes unós parlamentből aki mindvégig a hazájáért és a magyar emberekért cselekedett.
Jól látható, hogy a Jobbikot valójában a legkevésbé sem érdekli a magyar nép sorsa, az egész politika a számára egy önző hatalmi játék és ezen Vona Gábor távozása sem változtat semmit.
Nézzük meg a legújabb felszólalását, amit a LIBE bizottság, Magyarországot jogalap nélkül támadó diktátuma után tette:
0 Megjegyzések