Az Együtt nem érte el az 1 százalékot a parlamenti választáson, ezért vissza kell fizetniük a 150 + 44 milliós állami támogatásukat.
Ezen kívül van még egy 19 millió forintos büntetésük is az Állami Számvevőszéktől. A párt hivatalosan még működik, az irodabérletüket azonban már felmondták, és elküldték az alkalmazottaikat, hogy ne legyen kiadásuk.
A támogatás visszafizetéséhez gyűjtést indítottak. Juhász Péter most interjút adott a Magyar Narancsnak, amiben elmondta, hogy már 85 millió forintjuk jött össze adományokból.
Juhászék a szombati ellenzéki tüntetésen is gyűjtöttek.
Az ilyen mikoradományok forrásával nem kell sehol senkinek elszámolni. Bárki kaphat bárkitől bármekkora összeget. Ha azt apránként kapja, még átutalásokkal is jöhet, de kp-be főleg. A mikroadomány varázsszó, amivel ma szinte bármennyi pénzt ellehet fogadni valaki(k)től, úgy hogy azzal nem kell sem elszámolni, sem adózni utána.
0 Megjegyzések