A Puskás Akadémia elleni vereség után a Diósgyőr meneszetette Bódog Tamást.
Már a klub hivatalos honapja is megerősítette a szerződésbontás tényét. A futballklub így indokolta az edzőváltást:
"A DVTK játékoskerete jobb, mint amit a tabellán elért helyezése mutat. Hat fordulóval a bajnokság vége előtt azért szükséges a váltás, mert a jelenlegi felállásban nem látjuk biztosítottnak a csapat élvonalbeli tagságának megtartását."
Bár a futballklub még nem adott ki hivatalos közleményt, a Nemzeti Sport közlése szerint a Puskás Akadémai ellen vívta meg utolsó mérkőzését a Disógyőr kispadján Bódog Tamás. A portál úgy tudja, a menesztéséről szóló döntést hétfő reggel közölték a szakemberrel.
A DVTK idén messze a várakozások alatt teljesít, mindössze egyetlen mérkőzést tudott megnyerni a téli szünet óta (igaz, azt a Ferencváros ellen), így a bajnokságban is csak a kilencedik helyet foglalja el a tabellán, két ponttal a már kieső helyen álló Mezőkövesd előtt. A csapat korábban már a Magyar Kupából is kiesett, ráadásul éppen annak a Puskás Akadémiának az ellenfeleként, amely a hétvégi, 1-0-s sikerével megpecsételte Bódog Tamás sorsát.
0 Megjegyzések