Egyre több rejtély övezi Mácsik Zoltán eltűnését. A férfi családja, a rendőrség, sőt, még egy az ügyben érintett ügyvéd is mély hallgatásba burkolózott.
A titkolózás oka valószínűleg az, hogy akár egyetlen, idő előtt kikerülő információ is rossz irányba befolyásolhatja a nyomozást.
Elértük a mostani esettel összefüggésbe hozott, szintén eltűnt villanyszerelő, O. Vilmos testvérét: a férfi azt mondta, szinte biztos benne, hogy Vilmos már nem él.
Amit a titokzatos ügy kapcsán eddig biztosan tudni: Mácsik Zoltán 13 napja nem ad életjelet, miután március 31-én egy abdai benzinkúton találkozott egy vállalkozóval, aki több millió forinttal tartozott neki.
Az üggyel összefüggésben szerdán a győri É. Imrét előzetes letartóztatásba helyezték: vele találkozott Zoltán a töltőállomáson. A férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
– Kérünk szépen egy pici időt, nem véletlenül tesszük ezt. Amit elmondunk, azt bárki elolvashatja, így az is, akinek nem kellene – mondta Mácsik Zoltánné Márta.
– Korábban megerősítettük a gyilkosság, illetve az elfogás tényét, többet nem kívánunk mondani – közölte az illetékes rendőr-főkapitányság.
Úgy tudjuk, a villanyszerelőként dolgozó Zoltán általában kisebb, pár napos munkákat vállalt, kivételes volt, hogy É. Imre megkeresésére egy nagyobb projektbe is belevágott egy osztrák építkezésen. Zoltán a munkát elvégezte, megbízója azonban nem akart fizetni. A huzavona végére került volna pont a benzinkútra megbeszélt találkozón.
A gyanúsított autóját Szombathelyen találták meg, de előkerült Zoltán kisbusza is.
Mint megírtuk, korábban az RTL Klub Fókusz című műsorának Zoltán felesége elárulta, hogy a most letartóztatott É. Imre neve felvetődött egy másik, nyomtalanul eltűnt férfi ügyében is. A villanyszerelők ismerték is egymást.
– A testvéremnek több mint két éve veszett nyoma – kezdte Vilmos testvére. – Korábban Ausztriában élt, de aztán csak dolgozni ment ki. Eltűnése előtt azt mondta, hogy Győrben van találkozója. Soha többé nem hallottunk róla: egy kamerafelvételen kívül semmit nem találtak a zsaruk. Ott látszik, hogy az autója halad az autópályán, de az, hogy ki vezeti, nem kivehető. Szeretném, ha előkerülne, de sajnos, főleg a mostani fejlemények után, úgy érzem, már nem él: megölhették – mondta.
Élete végéig börtönben maradhat, ha ő a bűnös
Abban az esetben, ha bebizonyosodik É. Imre bűnössége, emberölés minősített esete miatt akár élete végéig börtönben maradhat.
Kapcsolódó tartalom: Megrázó részleteket árult el az eltűnt magyar villanyszerelő felesége
Kapcsolódó tartalom: Megrázó részleteket árult el az eltűnt magyar villanyszerelő felesége
(Blikk)
0 Megjegyzések