Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Keserűen veszi tudomásul az osztrák lap, hogy Orbán Viktort nem lehet megállítani

Az osztrák Der Standard nevű lap keserűen veszi tudomásul, hogy az Európai Néppárt aligha fogja megrendszabályozni a nyugati polgárok körében is rendkívül népszerű Orbán Viktort és a Fideszt.
Kemény szócsatába torkollt Brüsszelben az Európai Parlament jelentéstervezete, amely szerint Magyarországon komoly veszélyben van a demokrácia és a jogállam.

Mint emlékezetes, Szíjjártó Péter hazugsággyűjteménynek minősítette a dokumentumot, ideértve annak megállapításait a sajtószabadság korlátozásáról, a civilek elleni támadásokról, és az antiszemitizmusról.

Ezzel szemben az Osztrák Néppárt egyik képviselője Orbán Viktort idézte, aki a múlt hónapban igencsak zsidóellenes hangot ütött meg Sorosról szólva.

Rámutatott, hogy a kormányfő ellen ezek után büntetőjogi eljárást kellene indítani, ha alkalmaznák azt a definíciót, amit az EP fogadott el az antiszemitizmus meghatározására. Mert ez a retorika ismerős, sajnos, a múltból – tette hozzá, majd kitért arra, hogy a szélsőséges Jobbik idegen- és zsidóellenes propagandával majdnem 20 %-ot szerzett a választáson.

Mint mondta, a Fidesznek nem kellene beszállnia ebbe a mocskos játékba. A tudósítás azonban megjegyzi, hogy az Európai Néppártban erősen ellenzik a magyar kormány megrendszabályozását.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések