A nyugat újból bebizonyítja hülyeségét: plüssmackókkal a terrortámadások ellen, most kipával az antiszemitizmus ellen.
Kipás tüntetést szerveznek Berlinben az antiszemitizmus ellen, miközben antiszemitizmust importálnak a tömeges bevándorlással és iszlamista terroristákat védenek és segélyeznek.
A demonstrációkat annak hatására szervezték, hogy az előző héten Berlinben egy szíriai fiatalember rátámadt két férfira, mert a zsidó vallás tiszteletét kifejező fejfedőt, kipát viseltek.
A német főváros zsidó közössége (Jüdische Gemeinde zu Berlin – JGB) “Berlin kipát visel” címmel szervezett tiltakozó demonstrációt, amelyen több ezren vettek részt a közösség Charlottenburg kerületben működő központja előtt. A város egy másik kerületében, Neuköllnben, ahol jelentős számban élnek muzulmánok és arabok, egy kisebb tüntetést röviddel a kezdete után be kellett szüntetni, mert egy járókelő kitépte egy demonstráló kezéből az izraeli zászlót.
A charlottenburgi rendezvényen Gideon Joffe, a JGB vezetője beszédében kiemelte, hogy Angela Merkel kancellár a napokban egy izraeli televíziónak adott nyilatkozatában helyesen mutatott rá, hogy a nemzetközi migrációs válság révén az antiszemitizmus egy új formája jelent meg Németországban. Ugyanakkor “a muszlim oldal támogatását is érezzük” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy “mi zsidók, keresztények és muszlimok csak együtt szállhatunk szembe a gyűlölettel”, de azért megjegyezte, hogy kipába ne nagyon járkáljon senki Németországban.
Mint mondta, az összefogás akkor lesz eredményes, ha nem lesz többé szükség állandó rendőri jelenlétre a zsidó intézményeknél. Egyelőre nem ebbe az irányba mutatnak a folyamatok, és ugyan “még nincsenek olyan állapotok, mint Franciaországban vagy Németországban, de Berlin kezd barátságtalan hellyé válni” a zsidók számára – tette hozzá.
0 Megjegyzések