Ezt dr. Lichy József, az elhunyt lány édesanyjának ügyvédje közölte.
Ahogy a Bors mai lapszámában megírta, megbízható rendőrségi források szerint legnagyobb valószínűséggel a darnózseli hentes feleségéé, K. Judité lehetnek a Fertő tóban megtalált testrészek. Ezt támasztják alá dr. Lichy József, a Novozánszky család ügyvédjének szavai is, aki szerint szinte kizárt, hogy az egykori Való Világ szereplőhöz holttestének maradványaira bukkantak a hatóságok.
– Sikerült beszélnem a rendőrséggel, és elmondták, tegnap kint jártak a helyszínen, hogy személyesen is információt gyűjtsenek arról, Novozánszki Fanni holtteste került-e elő a tóból. A DNS-vizsgálat még nem készült el, de így is 90%-os bizonyossággal tudják, hogy nem az egykori Való Világ-szereplő maradványait találták meg. Ezt többek között arra alapozzák, hogy sem az életkora, sem a testmagassága nem egyezik meg Fanniéval – közölte az ügyvéd a Blikkel.
Az osztrák nyomozók szörnyű gyanúja: Judit testét dobták a Fertő tóba
Hivatalosan továbbra sem tudni, kinek a felsőtestét és fejét találták meg pénteken a Fertő tó nyugati felén, Ausztriában a sekély vízben, illetve a nádasban. A hajótulajdonosok és horgászok által kedvelt burgenlandi kisvárosban, Ruszton napok óta a horrorisztikus torzó a beszédtéma.
– Azt sem tudjuk, hogy ki az, aki megtalálta, olyan nagy a titkolózás. Mi, akik nap mint nap itt vagyunk, csak azt hallottuk, hogy egy horgász – mondta a ruszti kikötőben a Borsnak egy férfi. – Meg vagyunk lepve, hogy milyen szigorúan őrzik az illető személyazonosságát, pedig minket is érdekelne, ki az. Úgy tudjuk, ő az egyetlen civil, aki a torzót látta. A hiányzó testrészeket azóta is mindennap keresik.
Újabb testrészek
A hely, ahol a csonkolt felsőtest előkerült, a ruszti öblön túl egy kis náddal benőtt sziget a nyílt vízen, amit kizárólag csónakkal lehet megközelíteni.
Mint hétfőn megírtuk, gyorsan a helyszínre hívtak egy bűnügyi szakértőt, ő mondta ki, hogy emberi maradványról van szó, és hogy nő az áldozat. Hétfőn aztán találtak még keresőkutyák és hangradar segítségével két – kéz nélküli – alsókart, egy combot és egy lábszárat. A testrészek bizonyosan hónapok óta a vízben voltak. Ilyenkor DNS-vizsgálatokkal igazolják, hogy ugyanannak az áldozatnak a maradványairól van szó, magyarán a fej, a felsőtest, a végtagok összetartoznak.
VV Fanni?
Az osztrák lapok szerint szinte bizonyos, hogy a szálak Magyarországra vezetnek, ugyanis az ausztriai eltűnési eseteket már a hétvégén átnézték, és egyikkel sem tudták összefüggésbe hozni a holttestet. Az Ö24 hírportál megbízható forrásra hivatkozva kerekperec leírta: két kiemelt magyar bűnügy jöhet szóba. Az egyik VV Fanni novemberi eltűnése.
A valóságshow-szereplőt – egy névtelen írásos tanúvallomás szerint, amiről mi is beszámoltunk – egy születésnapi partin látták utoljára élve, ahol disznót is vágtak. A lány túl sok drogot és alkoholt vett magához, amibe belehalt, és eltüntették a holttestét. Az ügyben gyanúsított B. László a GPS-adatok szerint Bécsben is járt a kocsijával Fanni eltűnésének estéjén. Márpedig az osztrák fővároshoz vezető A4-es autópálya a Fertő tó közelében fut.
Inkább K. Judit!
Ennél sokkal valószínűbbnek tartja az Ö24, hogy a nem kevésbé rejtélyes darnózseli esethez van köze a borzalmas Fertő tavi leletnek. Mint ismert, a Mosonmagyaróvár melletti faluban élő hentest, N. Jánost vádolták azzal, hogy megölte gyógytornász feleségét, maradványait pedig eltüntette.
A negyvenéves K. Judit 2014. májusában, amikor végzett a munkahelyén, bezárta a rendelőt, aztán többé nem látta senki. Csak annyi biztos, hogy meghalt. De hogy hogyan, és hol lehetnek a maradványai, arra nincs biztos válasz.
Bár N. János kertjében találtak egy női holttestből származó tüdőt és szívet, 2016-ban mégis felmentette a bíróság, mert a sósavval szétroncsolt szervekről nem lehetett száz százalékban kimondani, hogy K. Judité voltak. Az ügyet most tárgyalják újra.
A Fertő tóban megtalált testrészekről azt is állítják, hogy egy ideig nagy valószínűséggel hűtőszekrényben tárolták őket. Lehet, hogy a darnózseli hentes feldarabolta a testet, hűtőbe tette, és csak most dobta a tóba? – teszi fel a kérdést az Ö24. Ezt a verziót támasztja alá az a tény, hogy a ruszti torzóból több belső szerv hiányzik.
0 Megjegyzések