Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Herczeg András lemond a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetői tisztségéről

Makray Balázs veheti át az ügyvezetői posztot a Loki edzőjétől, a DLA Utánpótlás Nevelő Kft. vezetése is átalakulhat.
A Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft és a DLA Utánpótlás Nevelő Nonprofit Kft. tavalyi számviteli beszámolóit is tárgyalta csütörtöki ülésén a közgyűlés, lévén az önkormányzatnak is van tulajdonrésze a cégekben. A beszámolókat nagy többséggel fogadta el a közgyűlés.  

Az ülésen Szűcs László gazdálkodási főosztályvezető bejelentette, Herceg András tegnap jelezte, hogy június 1-jei hatállyal lemond a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetői tisztségéről.

A helyére Makray Balázst, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola stratégia igazgatóját javasolják ügyvezetőnek. A szakmai irányítás továbbra is Herczeg András kezében marad.


Herceg András 2010, az alapítás óta ügyvezetője volt a Debreceni Labdarúgó Akadémiának. Kinevezésekor még ő volt a Loki vezetőedzője is, mint ahogy ez most is így van tavaly június óta.

Átalakulhat a vezetés a DLA Utánpótlás Nevelő Nonprofit Kft-nél is, melynek jelenleg egyedül Herceg András az ügyvezetője. Itt kettős ügyvezetésre tettek javaslatot, Herczeg mellé bejönne másik ügyvezetőnek Makray Balázs.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések