Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Brit kutatók beismerték: Nincs bizonyíték, hogy az oroszok mérgeztek Angliában

Nincs szilárd bizonyíték arra, hogy Oroszországból származott a volt orosz kém és lánya megmérgezéséhez használt idegméreg – ezt nyilatkozta a brit katonai kutatóközpont vezetője a Sky News-nak. Ez a laboratórium állapította meg, hogy a Novicsok nevű idegmérget használták Salisbury-ben.
A Porton Down laboratórium vezetője hangsúlyozta, hogy ők csak a méreg fajtáját tudják megállapítani, azt nem, hol gyártották, minden más következtetést a hírszerzés nyomozása alapján hoznak a hatóságok.

Azt az orosz vádat, hogy az idegmérget egy nagy-britanniai katonai laboratóriumban gyártották, Gary Aitkenhead visszautasította. A brit kormányszóvivő szerint nincs más elfogadható magyarázat, mint, hogy Oroszország áll a merénylet hátterében.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn vetette fel azt, valójában Nagy-Britannia érdeke ez a botrány, hogy elterelje a figyelmet a brexitről.

A volt orosz-brit kettős ügynököt, Szergej Szkripalt és lányát március elején mérgezték meg, ami rég nem látott diplomáciai feszültséget okozott Nagy-Britannia és szövetségesei, valamint Oroszország között.

Az ügy miatt Moszkva összehívta a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet végrehajtó bizottságát.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések