Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az ENSZ elítéli, hogy Magyarország keményen megvédi a határait

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, melynek célkeresztjében a többi között az illegális bevándorlók állnak.
A Soros György befolyása alatt álló bizottság emellett felszólította Magyarországot arra is, hogy vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi a rendőrségnek az illegális határátlépők kitoloncolását anélkül, hogy menedékkérelmet nyújthatnának be.

A testület szorgalmazza továbbá, hogy a kormány utasítsa el az úgynevezett Stop Soros törvénytervezetet, amely felhatalmazná a belügyminisztert, hogy nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva betiltson migránsokat segítő civil szervezeteket.”

Az ENSZ-testület nemzetközi egyezménybe ütköző, határozatlan idejű fogva tartásnak minősíti, hogy a menedékkérőket egy tavalyi törvény alapján a tranzitzónákban gyűjtik össze, ahonnan nem jöhetnek ki. Az emberi jogi bizottság szerint a menedékkérelmeket egyenként kell megvizsgálni, és a menedékkérők mozgását nem szabadna korlátozni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a bizottság egyértelműen Soros György és a migránsok oldalára állt a magyar emberekkel szemben, tűrhetetlen, hogy a bizottságnak fontosabbak a migránsok jogai, mint a magyar emberek joga a biztonsághoz”

Szijjártó Péter kiemelte: az Orbán-kormány semmilyen nyomásgyakorlásnak nem enged, “a migránsokat nem fogjuk beengedni, Magyarországot megőrizzük magyar országnak”. Úgy vélte, a vasárnapi választás tétje, hogy továbbra is olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely megvívja a harcot a magyar emberek biztonságáért a bevándorláspárti erőkkel szemben, vagy olyan kormány alakul, amely ezt a harcot feladja.

Az ellenzéket ugyanúgy Soros György irányítja, mint az ENSZ emberi jogi bizottságát” – közölte.

A külügyminiszter szerint a magyar embereknek joguk van biztonságban élni, “a hazánk, gyerekeink, unokáink jövője a tét”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések