Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Amikor visszanyal a fagyi! Kedves ellenzékiek, demokráciában bizony az szokott lenni, hogy a többség dönt

„Csaltatok, szavazatot vettetek, újraszámlálást most, radírozható tollakat használtatok, az emberek sötétek (főleg a vidékiek), és mindenkit megfélemlítettetek, ezért nyertetek.” Ez és ezekhez hasonló gondolatok olvashatóak a toleráns és a demokráciát legalábbis szóban tisztelők közösségi oldalain, burkoltan vagy nyíltabban hallhatók a csalódott ellenzékiek nyilatkozataikor, valamint láthatjuk ezeket a „független” híroldalak cikkeinek kommentjeinél. Igen, nyilván csak ez lehet a teljes megsemmisülés magyarázata. Sőt, békaemberekkel is beszélgettünk a víz alatt, idehívtuk Merlint, hogy egy mozdulattal változtassa át a kormányváltó hangulatot ellenzékváltóra, és megbűvöltük az ellenzéki pártokat, hogy a kampány és az elmúlt évek alatt bemutassák ezt a minden észt és nemzeti érdeket nélkülöző ámokfutást, amit ők valamiért programnak hívnak.
Azt is jól tudjuk, hogy demokráciához csak a budapestiek (ott is csak a megfelelő kerületek) és néhány esetben a nagyobb városokban élők (de csak a balliberálisokat választó körzetek) értenek. Ők a műveltek, a tanultak, a liberalizmus élharcosai, a tudás szent gráljának hordozói, akik viselik a tévedhetetlenséggel és örök érvényű tudással járó terheket és következményeket, amelyeket a sötét vidékiek döntései miatt kell elszenvedniük. Igen, igazuk van, csak az ellenzékieknek lehet nagyobb tömegeket elvinni szavazni, és csak ők kaphatnak erős legitimitást. Mi kérünk elnézést, mert ellent mertünk mondani annak, amit ők gondolnak.

Látjuk, hogy ők azok, akik mindent elfogadnak, persze csak addig, amíg az a minden úgy alakul, ahogy liberálisaink gondolják. Ha már más a helyzet, akkor egyből változtatnak a megítélésükön, véleményükön. Éppen ezért míg napközben örömmámorban úsztak, este már egyből nem nyert az ország, máris nem ünneplik a demokráciát, és egyből nem örülnek a közel hetvenszázalékos részvételnek, amit addig ujjongva éltettek. Egyből elárasztanak mindent a „nekünk nem sikerülhetett, mert ilyen a választási rendszer”, a „minket mindenki bánt, senki nem ért meg”, és „Magyarországon hatalmas baj van, mert az emberek agyát átmosták” frázisokkal. Bezzeg ők jobban tudják, sőt mindenkinél jobban tudnak mindent, éppen ezért rájuk kellett volna hallgatni, nem pedig szabad akaratból dönteni. Hiszen ki hallott már olyat, hogy demokráciában szabad akaratból döntenek az emberek?! Ezt a döntésüket pedig hogy merészelik a szavazófülkékben meghozni ahelyett, hogy internetes felületeken sivalkodnának!

Nos kedves bezzegliberálisok és ellenzékiek, demokráciában bizony az szokott lenni, hogy a többség dönt. Ez már csak ilyen, és itt bizony nem lehet tiltani vagy törölni azt, akinek nem tetszik a világképe. Demokráciában ugyanis el szoktuk fogadni azt a tényt, hogy másoknak is lehet véleményük, ami nem feltétlen egyezik a miénkkel. Bár az is igaz, hogy ti már egy ideje az általatok épített véleménydiktatúra szerint éltek, szóval lehet, ezért olyan meglepő számotokra a végeredmény. Mint ahogyan az is problémát okoz, hogy választások után elgondolkodjatok egy percre, és levonjátok a következtetéseket. Azokat a következtetéseket, amelyeket most már három választás óta nem sikerült levonnotok. Tény ugyanis, hogy a kormánypártok nem egyedül nyertek kétharmaddal, hanem az ellenzék segített nekik ebben.

Igaza volt a Jobbiknak, amikor azt mondta, hogy ők nagyon sok embert mozgósítottak. Csak azt nem tették hozzá, hogy az elbaltázott balra sodródásuk következtében, akiket pluszban elvittek, azok a Fidesz–KDNP-re szavaztak. Vona Gábor ezt az eredményt akkor is elérte volna, ha otthon ül a kertben, és malmozik a kampány ideje alatt. Az tisztességesebb lett volna, mert akkor legalább nem árulta volna el a sajátjait. Az MSZP–P a nagy kormányváltás közepette sikeresen harmadik helyre váltotta magát. Karácsony Gergely tényleg kitűnő választás volt miniszterelnök-jelöltnek, hiszen hozzátette, amit tőle elvártak, vagyis az egy százalékot. Örülhet annak, hogy egy vágya azért teljesült, és Áder János köztársasági elnök valóban a legtöbb szavazatot kapott pártot fogja felkérni kormányalakításra, amelynek kiléte csak Karácsony számára lett meglepetés. A DK is „sikert” könyvelhet el magának, hiszen kígyózó elnökük és az uszító, nemzetellenes kampányuk nélkül nem ment volna el ennyi határon túli magyar és jobboldali választópolgár szavazni. 

Ezt a hajlandóságot erősítette a magát már kormányváltó orákulumnak tartó Márki-Zay Péter is, amikor megmutatta, mivel jár az, ha biztosra veszünk egy választást, és nem megyünk el szavazni. Mellettük az LMP is büszke lehet, hiszen négy év alatt egy százalékkal növelte a táborát. A Momentum pedig örülhet, hogy tagjai továbbra is felmentést kaptak a munka alól, és most már állami támogatásból, az adófizetők pénzén randalírozhatnak tovább festékszórókkal az utcákon. Ha pedig majd felelősségre vonják őket emiatt, akkor sikíthatják, hogy „segítség, elnyomnak minket.” Eredmények kipipálva. Ha az volt ezeknek a pártoknak a célja, hogy ismét négy évig melegedjenek az Országházban és felvegyék az állami támogatást, közben ne csináljanak semmi hasznosat, akkor örömmel jelentem: ez sikerült. Nyilván csalódottak, mert úgy tudták, a magas részvétel csak nekik kedvezhet, hiszen csak mögöttük állhatnak tömegek. A saját közösségi oldalaikon ez biztos igaz is.

Nem tudom, hogy a nagy lemondások közepette sikerül-e végre levonni a következtetéseket, belátni, hogy a bizonyítékok és érvek nélküli, gyűlöletre épülő vagdalkozásnak, mások hibáztatásának, önmaguk folyamatos felmentésének semmi értelme, mint ahogyan annak sem, hogy nem veszik figyelembe a nemzeti karaktert, érdeket, akaratot és a tényeket. Hála az eddigi tevékenységüknek, ismét kaptak négy évet a tanulságok levonására, bár erre eddig nyolc év sem volt elég számukra. Talán ezúttal sikerrel járnak.

Forrás: magyarhirlap.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések