Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A sorosista Zsohár Zsuzsa roma fiatalokat muszlim szeretetre agitál

Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid nevű bevándorláspárti, Soros által pénzelt szervezet volt szóvivője úgy látszik azt kapta legújabb feladatául a Gazdájától, hogy népszerűsítse az iszlámot és a migrációt a magyar társadalom szegényebb, Soros szerint befolyásolhatóbb rétegében, erről tanúskodik az Origo birtokába jutott valóban döbbenetes felvétel.
Zsohár korábban azzal került be a média középpontjába, hogy kijelentette, hogy a Milla felhívására maga is az iszlám elnyomást jelképező fejkendőben fog járni április 8-ig.

Ezúttal pedig érzékenyítő „továbbképzést” tartott miskolci fiataloknak, eltagadva az iszlám és a tömeges bevándorlás veszélyeit, és álságos módon igyekezett a külföldön munkát vállaló magyarokhoz hasonlítani a bevándorlókat.

Zsohárról érdemes megemlíteni, hogy 2016 végén szír párjával, az egykori illegális migránssal, Samerttel együtt Bécsbe költözött. A sorosista magyar nő azzal keltette fel legutóbb a média figyelmét, hogy kijelentette, hogy ő a magyar választások napjáig az iszlám elnyomást jelképező fejkendőt fog hordani.

Zsohár amerikai Gazdájától kapott új utasításának megfelelően úgy tűnik turnéra indult a magyar társadalom migrációra történő „érzékenyítése” érdekében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések