Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A helyiek menekültek! Idegenek bandái csaptak össze a festői osztrák városban

St. Pöl­ten­ben a helyi vas­út­ál­lo­má­son 20 mig­ráns esett egy­más­nak, egy szem­tanú azt me­séli, hogy az oszt­rá­kok me­ne­kül­tek, amerre lát­tak…
Kész horror, hogy a szülővárosomban ilyet kell megtapasztalnom! Nem vagyok ijedős típus, de most nagyon féltem… – meséli egy neve elhallgatását kérő osztrák nő a Kronen Zeitung nevű napilapnak.

A szemtanú és a barátnője szerint olyan durva volt a 20 fiatal migráns közötti vita, hogy többen egy kis mellékutcán keresztül menekültek a helyszínről. A kétségbeesett járókelők riasztották a rendőrséget, akik mindössze egy gyanúsítottat tudtak elfogni a vasútállomáson.

Az elmúlt hónapokban sok bejelentés érkezett a hatóságokhoz az utcákon garázdálkodó – elsősorban csecsen – migránsok miatt.

Egy kisfiú például arról számolt be, hogy iskolából hazafelé már kétszer elvették a zsebpénzét. Egy helyi jogi képviselő azt állítja, hogy még több áldozat lehet, sokan azonban félelemből hallgatnak.

A város rendőreinek éves szinten 30 ezer túlórát kell vállalnia, ami tarthatatlan. Villámgyorsan még több egyenruhásra van szükségünk- állítja Klaus Otzelberger.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések