Egy friss kutatás szerint a magány öl. A kijelentés olyannyira nem túlzás, hogy a legújabb eredmények szerint a társadalmi elszigeteltség 39 százalékkal növeli a stroke, 50-el pedig a korai halálozás esélyeit. Leginkább pedig azok az idős emberek veszélyeztetettek, akik egyedül élnek és korábban már volt valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésük.
A társadalmi elszigeteltség 39 százalékkal növelheti a stroke kialakulását és 50-el a korai halálozás esélyeit. Ezen felül a magány 40 százalékkal fokozhatja a szívroham kockázatát - derült ki egy friss, 48 000 brit állampolgár bevonásával készült kutatásból.
A Helsinki Egyetem vezényletével végzett hét éven át tartó kutatás egyértelművé tette tehát a kapcsolatot a szegényes társadalmi érintkezés és a korai elhalálozás között. Az eredményekből továbbá az is kiolvasható, hogy leginkább azok veszélyeztetettek az egyedülléttől, akiknek korábban volt már valamilyen szív- és érrendszeri betegsége. A magány okozta megbetegedéseket tehát egyáltalán nem szabad elbagatellizálni, hiszen a kutatásból az is kiderült, hogy már az első szívroham kialakulási esélyei is 43 százalékkal megdobja az egyedüllét.
Kutatásaink egyértelműen rávilágítottak a korai halálozás és az alacsony társadalmi érintkezés közötti kapcsolatra. Ezáltal pedig felfedtük azt is, hogy a szociális elszigeteltségnek stroke-ot, illetve szívrohamot átélt betegeknél negatívabb kimenetelű prognózisa lehet
- mondta el Christian Hakulinen kutatásvezető, aki rávilágított arra is, hogy leginkább a hosszabb ideje komolyabb betegségekben szenvedő, idős emberek vannak a legnagyobb veszélyben.
A fenyegetés pedig Magyarországon is valós. Ahogy ugyanis csökken a népesség és nő a lakásállomány, úgy lesz egyre alacsonyabb az egy háztartásban élők száma is hazánkban. Ez pedig a számokban is megmutatkozik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai 2017-ben átlagosan mindössze 2,2 fő élt átlagosan egy háztartásban, ez a szám 2001-ben 2,5 volt. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy főként az idős emberek azok, akik tömegesen élnek egyszemélyes háztartásokban.
A helyzet pedig leginkább Budapesten kiélezett, itt ugyanis egyébként is magas az idősek fiatalokhoz viszonyított aránya, ami azt eredményezi az idősek közül átlagban kevesebb mint két ember lakik egy átlagos lakásban.
0 Megjegyzések