Az első hírek szerint hirtelen szívmegállás okozta az olasz válogatott védő halálát.
Sokkoló hirtelenséggel, mindössze 31 éves korában elhunyt Davide Astori, a Fiorentina olasz válogatott futballistája – írja honlapján a Nemzeti Sport.
Az Udinese elleni meccs előtt érte a halál szombat éjszaka egy udinei szállodában. A hátvéd halálát az első információk szerint hirtelen szívmegállás okozta.
Az NSO azt írja, a 12.30-ra kiírt Genoa–Cagliari mérkőzés előtt nem sokkal értesítették a történtekről a két csapat játékosait, és többen közülük könnyek között hagyták el a pályát. A találkozót elhalasztották, mint ahogy a forduló teljes további programját is.
A Fiorentina közleményben tudatta a hírt szurkolóival. Arra kérnek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a család gyászát.
Davide Astori a Milan akadémiáján nevelkedett, viszont tétmérkőzésen nem lépett pályára a piros-feketéknél. Játszott a Cagliariban, a Romában, a firenzeiek együttesét pedig 2016 óta erősítette. A liláknál övé volt a csapatkapitányi cím is. Az olasz válogatott mezét összesen 14-szer húzhatta magára.
A football-italia beszámolója szerint Astori párja két hete adott életet közös gyermeküknek.
Forrás: Nemzeti Sport Online
0 Megjegyzések