A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Szandi nem titkolja: az ő felelőssége a vita

Bájos mosolyáról és örök optimizmusáról híres Szandi, pedig...
Tizenhat év korkülönbség manapság már nem számít olyan soknak, de amikor Szandi és férje, Bogdán Csaba egymásba szeretett, igencsak meglepődött a környezetük, többen úgy vélték, hogy kapcsolatuk nem lesz hosszú életű, hiszen, ahogy az 57 éves Csaba mondta, minden adott volt ahhoz, hogy elváljanak idővel. A nagy korkülönbség mellett, mióta összejöttek, szinte egy napot sem töltöttek egymás nélkül, hiszen nemcsak együtt élnek, de együtt is dolgoznak. 

Sok kapcsolat gyakran épp azon csúszik el, hogy a házaspár tagjainak nincs saját idejük. Szerencsére a kételkedőknek nem lett igazuk és több évnyi együttélés után 1999-ben összeházasodtak és azóta három gyermeket nevelnek a legnagyobb egyetértésben. Legalábbis néha… A 41 esztendős énekesnő ugyanis nemrég elárulta, hogy bármennyire is úgy tűnik a külső szemlélőknek, a családja egyáltalán nem tökéletes és ez jól van így. Sőt, néha ő az, aki kirobbant egy jó kis vitát férjével!

– Nem kitűnő tanuló egyik gyerekünk sem. Szoktunk mi is veszekedni, ahogy minden más normális család is. Bevallom, heves vérmérsékletű nő vagyok, aki azért időnként provokálja is a veszekedést! – árulta el Szandi a Családbarát című műsorban. Csaba pedig azt is megsúgta, hogy az elmúlt 26 év után még legalább 30-40 évre terveznek egymással, hiszen erős szövetség van kettejük között!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések