Hirdessen itt

Segítik a fiatalok boldogulását

A fiataloknak lehetőségeket kell kínálni az elhelyezkedésben versenyképes bérekkel, a gyermeknevelésben és családtámogatásokban.
A fiataloknak érdemes tapasztalatokat szerezniük külföldön, ugyanakkor a kormány feladata az, hogy senkinek ne kelljen Magyarországról elmennie azért, mert itt nem tud boldogulni - mondta a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.

Novák Katalin a SzegedMa Klub vendégeként elmondta: a fiataloknak olyan lehetőségeket kell kínálni az elhelyezkedésben versenyképes bérekkel, a gyermeknevelésben és családtámogatásokban, amelyeknek köszönhetően azt látják, hogy van Magyarországon perspektívájuk.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az idei Családok éve egyfelől számos programot, eseményt jelent majd, másfelől új támogatási formák bevezetését hozza.

Kiemelte: a magyarországi rendezvénysorozat összekapcsolódik egy külhoni hasonló kezdeményezéssel, s e kettő révén minden magyart megszólítanak, határokon belül és kívül.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések