Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nigériai migránsok prostitúcióból fizetik vissza az embercsempészeknek a tarifát – Videó!

Olaszországban a nigériai migráns nőket prostitúcióra kényszerítik, ugyanis ebből kell visszafizetniük a 20-40 ezer eurós tarifát az embercsempészeknek, akik Európába hozták őket.
Rövid, mégis mindent elmondó riportfilmet forgatott március elején a francia France 24 nevű televíziócsatorna. A riportfilmben azt járják körbe, hogy milyen módon fizetik ki az embercsempészeket az Olaszországba illegálisan beérkező nigériai nők.

A riport szerint többségük prostitúcióra kényszerül, és azok, akik ellenkeznek meg vannak fenyegetve, hogy feldobják őket a rendőrségen. Az embercsempészeknek egyébként 20-40 ezer euró közötti összeget kell fizessenek, ami körülbelül 12,4 millió forintnak felel meg.

– Azzal fenyegettek meg, hogy visszaküldenek Nigériába vagy feladnak a rendőrségen, ha nem teszem azt, amit mondanak. Nagyon féltem és nem tudtam, mit tegyek – mondta egy neve elhallgatását kérő nő.

Az is kiderül, hogy egyes esetekben az embercsempészek a helyi maffiától kapnak védelmet, de az is többször előfordul, hogy a bűnbandák egymás között adják-veszik a nőket.

– Az egyik bűnbanda eladja a nőt a másiknak, például Rómából Milánóba, vagy Milánóból Torinóba – mondja Mariapia Marinelli, az Olasz Országos Bűnügyi Egység vezetője.

Becslések szerint jelenleg az Olaszországban működő nigériai prostituáltak száma 10-30 ezer közé tehető.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések