Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Mourinhónak elgurult a gyógyszere – Videó!

A Manchester United kétgólos hátrányban volt, végül mégis 3-2-re győzött a Crystal Palace otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. José Mourinhót, a „Vörös Ördögök” menedzserét annyira felhúzta csapata produkciója, hogy egy vizes flakonnal fejbe rúgott egy szurkolót.
A házigazda londoniak a második félidő elején 2-0-ra vezettek, ám a folytatásban Chris Smalling, Romelu Lukaku és Nemanja Matic is betalált, utóbbi a 91. percben. A vendégek menedzsere José Mourinho nehezen viselte, hogy csapata a kiesőjelölt ellen képtelen eredményes lenni és feldűlt állapotában belerúgott egy vizes flakonba, amely egy szurkolót talált el.

Most a portugál szakember abban reménykedik, hogy megússza az esetet eltiltás nélkül, hiszen ismeretes, hogy a West Ham elleni mérkőzésükön tavaly ugyanezért egy meccsre eltiltották, ráadásul még egy 16 ezer fontos (5,6 millió forint) büntetést is ki kellett fizetnie.

Mentségére legyen szólva, hogy amint meglátta, hogy egy embert talált el a tárgy egyből odament és bocsánatot kért. A mérkőzés utáni nyilatkozatában pedig azt is tudatta, hogy a flakon üres volt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések