Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Morvai Krisztina: Szemkilövetőkkel és bevándorláspártiakkal soha!

Szemkilövetőkkel és bevándorláspártiakkal soha! A nemzeti függetlenségünk ünnepnapján nyilatkozott az Echo Tv-nek Strasbourgból Morvai krisztina.
“Ugyanazokban a percekben fogadta el az Európai Parlament a 2019-es költségvetés irányelveit és annak öt kiemelt területe között a migrációt, amikor Budapesten elkezdődött a nemzeti függetlenségért szervezett kiállás” – mondta el egyebek mellett az Echo Tv-nek. 

Hangsúlyozta: sem zárt ajtók mögött, sem nyílt felszólítással nem kerülhet sor arra, hogy jobbikosok – akik a nemzetellenes kormányok könnygázfelhőjében erősödtek meg – olyanokra szavazzanak, akik felelősei a szemkilövetéseknek, bevándorláspártiak vagy ezeknek a szövetségesei.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések