Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Meglepő fordulat jöhet a Czeglédy-ügyben

Budai Gyula az Echo Tv péntek esti adásában beszélt arról, hogy a Czeglédy ügyben folyó eljárás egyik kulcsfigurája jelen volt, amikor Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek. Az eljárásban érintett meg nem nevezett személy Budai szerint ezt igazolni is tudja, hamarosan az is kiderülhet, hogy kiről van szó.
Budai legutóbb a Figyelőnek adott hosszabb interjút, ám ebben még nem tett említést arról, hogy felmerült a nyomozás során az, hogy tanúja lehetett annak, Kunhalmi Ágnes és Czeglédy Csaba találkozóján jelen volt egy harmadik személy is, aki Czeglédy bizalmasa volt.  Most azt mondta az egykori elszámoltatási biztos, hogy rövidesen előállnak azzal a bizonyítékkal, amelyet a nyomozás egyik érintettje, sőt kulcsfigurája fog számukra biztosítani.

Tavaly júniusban indult nyomozás Czeglédy Csaba ellen költségvetési csalás gyanújával, amely szerint Czeglédy és társai, a nyomzás jelenlegi állása szerint, hatmilliárd forint áfát nem fizettek be a költségvetésbe 2011-2017 között. Czeglédy Csaba vállalkozása, a Humán Operátor Zrt iskolaszövetkezetek számára közvetített munkát országszerte úgy, hogy egyes szövetkezetekkel egy közbeiktatott kft-én keresztül bonyolította a működést.

Czeglédy Csabát korábban hasonló ügyekben jogerősen elíítélte a bíróság.

A hatmilliárd forint elcsalásának gyanújával folyó nyomozással párhuzamosan már folyik egy eljárás a Szegedi Törvényszéken, amelyet egy makói iskolaszövetkezet tevékenységével kapcsolatban indítottak. Ebben az ügyben a szövetkezeti elnököket vádolják azzal, hogy 560 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették be a forgalmi adót a tevékenységük után. Ebben az ügyben még 2016-ban emeltek vádat, ítélet még nem született. A tárgyalásokon tanúvallomást tettek a vádlottak, és tanúként meghallgatták a Humán Operátor Zrt és az iskolaszövetkezetek között közvetítő Kft vezetőjét is.


Legutóbb, február közepén tanúként magát Czeglédy Csabát is meghallgatta a bíróság. Itt kiderült, hogy számos ellentmondás van Czeglédy és a közvetítő cég vezetőjének vallomása között. Ezeket Czeglédy azzal hárította el, hogy a tanú szerinte a büntető eljárást elkerülendő mondhatott Czeglédyre nézve terhelő dolgokat.

Budai Gyula március elején már beszélt arról, hogy a Fidesz azt kéri az ügyészségtől, biztosítson védelmet az ügy tanúi számára.

A klasszikus vádalkura Magyarországon nincs lehetőség, de valamire van. A rendőrségi, illetve a nemzetbiztonsági törvény azt lehetővé teszi, hogy a nyomozó hatóságok a gyanúsítottal ügyészségi engedély alapján megállapodást kössenek, ha ő maga más, súlyosabb megítélésű bűncselekmény felderítéséhez, illetve bizonyításához érdemben hozzájárul. Amennyiben a nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az adott ügyben az elkövető felelősségre vonásához fűződő érdek, a büntetőeljárást nem indítják meg, illetve azt megszüntetik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések