Magyarország „nagyon jó partner – jelentette ki az osztrák belügyminiszter.
Herbert Kickl osztrák belügyminiszter, akinek kinevezése után Budapestre vezetett első útja, arról beszélt az eseményen, a közös kultúra, történelem és értékek mellett az is közös a felekben, hogy egyaránt érdekeltek Közép- és Délkelet-Európa stabilitásában, biztonságában, valamint a külső határok védelmében. Az osztrák kormánytag fontosnak nevezte, hogy a külső határok védelme során szüntessék meg a gyenge pontokat, megjegyezve, „a magyarok ezen a kérdésben sok-sok területen kiválóan dolgoznak“, és Magyarország „nagyon jó partner” a külső határok védelmében.
Mint mondta, európai szintű paradigmaváltásra van szükség ahhoz, hogy a problémák kijavítása helyett a megelőzés kerüljön a fő helyre. Hangsúlyozta, hogy „migrációs és visszajuttatási politikára van szükség“, valamint arra, hogy Európa helyett az általuk elhagyni kívánt válságövezet közelében helyezzék el az embereket. Herbert Kickl azt hangsúlyozta, a szolidaritás nem azt jelenti, hogy az uniós tagállamokba a lakosság akarata ellenére, elosztási kvóták alapján telepítenek be migránsokat, hanem az Európai Unió külső határainak közös megvédését.
Pintér Sándor magyar belügyminiszter azt emelte ki, a stratégiai gondolkodás jegyében kétoldalú egyezmények és részletesen kidolgozott jogszabály-tervezeteket készítenek elő, ami a két ország mellett az Európai Unió érdekeit is szolgálja. Hozzátette, mind a határvédelem kérdésében, mind az ahhoz kapcsolódó témákban egyetértés van a két ország között. Jelezte, a Visegrádi Négyek nevében budapesti tanácskozásra meghívta osztrák partnerét, aki az év második felében az uniós belügyminiszterek tanácsának elnöki tisztét is betölti. Mint mondta, a határvédelemről, migrációs kérdésekről szóló tanácskozáson így Herbert Kickl ismertetheti Ausztria álláspontját, a V4-ek pedig sajátjukat.
0 Megjegyzések