Nem cáfolta a Figyelő korábbi értesüléseit Karácsony Gergely, helyette inkább fenyegetőzni kezdett, ugyanis a Lap korábban megírta, hogy az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nem beszél semmilyen idegen nyelvet és a doktori iskolát sem fejezte be.
Karácsony Gergely a zuglói önkormányzat által támogatott rádióműsorban az őt bemutató a Figyelő által készített portré cikket magyarázta meg.
Zugló polgármestere Fiala János műsorában beszélt a róla szóló Figyelő-cikkről, amelyben szinte felvezetés és kérdés nélkül kezdtek bele a cikk, annak tartalma, szerzője és vélt informátorainak elemzésébe – írja a Figyelő.
A rádióinterjúban azt állította a politikus, hogy 2007-ben felvételt nyert az ELTE Politikatudományi Doktori Iskolájába és két évvel később már a politikai élet résztvevője volt, és emiatt nem fejezte be iskoláját. Azt viszont nem említette a politikus, hogy a Figyelő szerint Karácsony 2000-ben kezdte meg doktori képzését a budapesti Corvinus Egyetemen, ahonnan 2003-ban eltanácsolták, és csak ezek után jelentkezett az ELTE-re.
Karácsony egyébként egyetlen pontját sem tagadta a Figyelő cikkének, a szerkesztőségnek egyelőre helyreigazítási kérelmet nem küldött, inkább a szerzőt és az általa vélt informátorokat próbálta rossz színben feltüntetni, megfenyegetni. Ahogy fogalmazott: „Nagyrészt ugye én azt az elvet követem, amit Churchill mondott, hogy én sokszor visszanyelem a szavaimat és ez egy nagyon egészséges étrend. Úgyhogy én is úgy vagyok vele, hogy majd április 9-én lehet, hogy néhány dolgot elmesélek, de addig ez nem érdekes. De van egy másik, egy nem-politikus énem és ott azért húzom a strigulákat” – olvasható a Figyelő oldalán.
0 Megjegyzések