Nagyüzem volt a választás előtti szombaton a csepeli piac előtti téren, a többi párt mellett kivonult Gyurcsány Ferenc Dk-elnök is.
Gyurcsány Ferenc a piacon vásárlással kezdett, az utána tartott rögtönzött fórumon arról beszélt, az emberek a csarnokban arra panaszkodtak neki, kevés a pénz. Ilyen panaszt mi nem hallottunk, azt viszont igen, ahogy egy idősebb úr már bőven hallótávolságon kívül azt mormolta az orra alá, “hazudtok állandóan. – írja a HVG”
A legintenzívebb jelenet is a volt miniszterelnöknél alakult ki: miután elmondta a szokásos Orbán ellenes üzeneteit, egy asszony elkezdett bekiabálni, hogy ő “reggel, délben, este hazudott,” rengeteg embert belesodort a devizahitel-csapdába. Ennél a pontnál a nőt elkezdték kilökdösni, egy, magát pár perccel korábban Gyurcsány Ferenc legelkötelezettebb hívének definiáló asszony hangosan veszekedett vele és a járóbotjával fenyegetőzve zavarta el.
Csepelen egyébként még mindig sokesélyes a helyzet. Az igazán érdekes helyzet, hogy itt a 2014-es összefogás győztes politikusa, az Együtt által indított Szabó Szabolcs ellen még mindig versenyben van a 2018-as MSZP-DK-P “összefogás” jelöltje, a szocialista Bangóné Borbély Ildikó.
0 Megjegyzések