Hirdessen itt

Fidesz: Csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a “Soros-hálózat”

Csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a “Soros-hálózat” – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Kecskeméten, a Mercedes-gyár előtt tartott sajtótájékoztatón.
A szóvivő hozzátette: a Mercedes-gyár egyike lehet annak a Magyarországon működő német gyáraknak, amelyeket a “Soros-hálózat” arra akart felhasználni, hogy zsarolja Magyarországot.

Az ott dolgozó emberek munkahelyét sem kímélve, azt is kockára téve mindent megtesznek, hogy eltávolítsák a bevándorlásellenes nemzeti kormányt Magyarország éléről – mondta.

Egy izraeli lap oknyomozó riportja és az ott közölt hangfelvétel is igazolja, hogy csak Kecskeméten négyezer ember munkáját veszélyezteti a “Soros-hálózat” – közölte Halász János.

Állítása szerint a hangfelvételen Dénes Balázs, “az egyik nagy Soros-szervezet vezetője” arról beszél, hogy a “Soros-hálózat” a német kormányon és a Mercedeshez hasonló német nagyvállalatokon keresztül akarja zsarolni Magyarországot.

Halász János megdöbbentőnek nevezte, hogy “gátlástalanul játszanak” a magyar emberek munkájával, munkahelyével és megélhetésével.

Ez elfogadhatatlan – szögezte le.

Zombor Gábor, a Bács-Kiskun megyei 2-es számú országgyűlési egyéni választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje elmondta: mély megdöbbenéssel értesült az izraeli lap híréről. Véleménye szerint ami abban van, már nem a “politikai küzdelem eszköztára, hanem a hazaárulás kategóriáját is kimeríti”.

Szólt arról, hogy csak a kecskeméti ipari parkban csaknem tízezren dolgoznak, ennyi család megélhetését veszélyezteti a fenti elképzelés.

Nagyon sokan nagyon sokat dolgoztak azért, hogy Magyarországot elismerjék, és egy világszínvonalú beruházás érkezzen – utalt a Mercedesre Zombor Gábor.

A legszomorúbbnak azt nevezte, hogy akkor kezdik el ezt az “aljas módszert” alkalmazni, amikor a Mercedes újabb gyár építéséről döntött, amely megduplázza a termelést, és további több ezer munkahelyet hoz létre.

Közölte: mindent megtesznek azért, hogy a Soros György emberei által képviselt módszerek ne legyenek sikeresek, és minden eszközzel küzdeni fognak az “aljas módszerek és támadások” ellen.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések