A Proactiva Open Arms (POA) nevű, Spanyolországban bejegyzett álcivil szervezet hajójának lefoglalását a szicíliai Catania városának az ügyésze rendelte el. Az emberkereskedők korábban megtagadták az együttműködést a líbiai hatóságokkal – számol be az Origó.
A Szicíliában kikötő migránscsempész hajón 216 illegális bevándorlót fogtak el a hatóságok. Oscar Camps a spanyol származású hajó parancsnokot vádolják embercsempészet gyanújával.
A parancsnok az Afrikából Európába szállító Proactiva Open Arms (POA) nevű álcivil szervezet alapítója és igazgatója. A migránssimogató embercsempész, Oscar Az POA első számú finanszírozója, nem meglepő módon, a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány – olvasható az Origón.
Mint kiderült a líbiai partiőrség át akarta venni a hajót, ennek a kérésnek azonban Oscar nem tette eleget, sőt szerinte az olasz hatóságok nem engedték, hogy a hajó kikössön.
Az esettel kapcsolatban még a kapitányt védelmező ügyvéd Rosa Emanuela Lo Faro is elismerte, hogy védence bűncselekményt követett el.
0 Megjegyzések