Döbbenetes: Karácsony Gergely felszámolná a jogállamiságot!

Döbbenetes nyilatkozatot tett március 15-én Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy ha megszerzi a parlamenti többséget, akkor azonnal felfüggeszti a demokráciát.
Rónai Egon műsorvezető Karácsony március 15-i beszédének egyik félmondatára utalva ezt kérdezte:

Miniszterelnök-jelölt úr, hogyan lesz ön miniszterelnök, ha nem esküszik fel az Alaptörvényre? Anélkül, hogy esküt tegyen valaki, tudomáson szerint nem töltheti be ezt a pozíciót.

Karácsony válasza erre az volt, hogy esküjének szövege az lenne, hogy az “alkotmányra esküszöm” – tehát nem az Alaptörvényre, amely jelenleg Magyarország alkotmánya.

És majd a jogászok vakarják majd a fejüket, de ez engem nem érdekel – jelentette ki Karácsony. Innentől azonban még érdekesebb fordulat következett.

Ma Magyarországnak olyan Alaptörvénye van, amely nem legitim, amely politikai, erkölcsi értelemben semmis. Az, hogy jogi értelemben azt le lehet vezetni, hogy ezt jogszerűen fogadták el és a jogot szembeállították az igazsággal, az nem az én problémám. Oldja meg aki akarja. Én nem teszek miniszterelnökként…arra kérek mandátumot az emberektől, hogy ezt az Alaptörvényt…én ki akarom…ki akarom dobni a kukába” – lendült bele Karácsony. “De amíg nincs másik, addig ezt kénytelen lesz betartani” – vette fel erre a műsorvezető.

Karácsony azonnal fejrázással reagált. “Nem. Nem” – válaszolta, mondván, hogy nem tartaná magát a törvényekhez.

“Hát akkor Alaptörvény nélkül, törvényesség nélkül működne Magyarország?” – kérdezett vissza Rónai.

“Igen. Igen” – válaszolta Karácsony.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!