Hirdessen itt

Börtönt kapott egy kambodzsai nő, mert cipővel dobta meg a miniszterelnököt ábrázoló plakátot

Két év börtönre ítélték “diszkriminációra uszítás” miatt azt a kambodzsai nőt, aki cipővel dobta meg a miniszterelnök, Hun Sen képét egy óriásplakáton – közölte a helyi média pénteken.
Szom Szokha maga posztolta tavaly tavasszal a közösségi médiában azt a videót, melyen egy szandált vág a miniszterelnököt ábrázoló plakáthoz.

A nő ellen diszkriminációra uszítás és hivatalos személy megsértése miatt emeltek vádat, ám ő Thaiföldre menekült, ahol az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága menedéket adott neki. Ennek ellenére vízuma lejártakor a thaiföldi hatóságok őrizetbe vették és hazatoloncolták.

A nőt januárban távollétében már elítélték, a mostani ítélet azt erősítette meg. A börtönbüntetésen kívül a nőnek 5 millió riel (300 ezer forint) pénzbüntetést is kell fizetnie.

Miután visszatért az országba, a Kampong Speu tartományi bíróságán tárgyalták újra az ügyét, a csütörtöki döntés értelmében az ítélet változatlan.

A Phnom Penh Post című helyi újság értesülése szerint a vádlott enyhébb büntetés reményében bocsánatot kért a tárgyaláson, de ez nem hatotta meg az ítészeket.

Emberi jogi szervezetek mind a kambodzsai, mind a thai hatóságokat bírálták az ügyben, mert szerintük az eljárás iskolapéldája a menekültjogok aláásásának és az ellenzéki hangok elhallgattatásának.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések