Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Böjte Csaba: Jézus szeretet-forradalmát kell meghirdetnünk

A székely szabadság napja már egy ideje nem csupán Erdélyben, hanem az anyaországban is a megemlékezés ideje március tizedike. Sok évnek előtte, 1854-ben ezen napon végeztek a marosvásárhelyi Posta réten Bágyi Török János, Martonosi Gálffy Mihály és Nagyváradi Horváth Károllyal. 
Legfőbb bűnük a Makk-féle összeesküvésben való részvétel, amelynek célja lett volna az elbukott magyar forradalom és szabadságharc valamiképpeni újraélesztése. Áldozatukra úgy tekint az utókor, hogy életüket adták a nemzeti önrendelkezésért és ez a bátorság, hősiesség igazi példája azóta is.

Szolnokon Böjte Csaba ferences szerzetes beszélt a belvárosi templom előtti téren szombat délután. A már hatezer árva erdélyi gyermek gondozását, fölnevelését és oktatást szervező atya azt mondta, hogy ezeket a gyerekeket nem a háború, nem az elnyomás tette árvává, hanem legtöbbjüket olyan szülőktől vették el, akik rossz útra tévedtek, bűnözővé váltak, akik szenvedélyeik fogságól nem tudtak kitörni. 

Vagyis önmaguk miatt váltak méltatlanná és alkalmatlanná az apróságok életének gondozására. A szerzés, a birtoklás vágya hajtotta legtöbbjüket, magukra hagyva a gyermekeket. Nem ez-e a legnagyobb baj a világban? Nem ez a mindenek fölötti vagyon hajszolás, az ebben való mértéktelenség a legnagyobb bűnünk?- tette föl a kérdést a szerzetes atya. – Keressük-e magunkban a hibát? Jézust is megkísértette a szerzés, de ellenállt a kísértésnek. A világ bizony most nem ilyen.

Éppen ezért van szükség az ember szabadságára, de nem arra, amit karddal vívnak meg, hanem arra, amiért összetett kézzel imádkozni szükséges – mondta Böjte Csaba. A szeretet forradalmát, Jézus forradalmát kell tehát meghirdetnünk és én annak leszek mindvégig harcosa.

Azt mondta, hogy az aranykor nem mögöttünk van, hanem előttünk és oda szeretettel juthatunk csak el, azzal a szeretettel, aminek igazi példája Jézus.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések