Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Aggódnak a rajongók! Félő, hogy a végkimerülés szélégi hajtja magát a TV2 műsorvezetője

Egyszer már bajban volt.
Rengeteget dolgozik Majka – most éppen újabb nagy dobásra készül, így hamarosan újra a tévé elé ültetheti rajongóit, akik nem maradnak általa vezetett műsor nélkül. Mivel hétköznap forgat, hétvégén koncertezik, félő, hogy ismét agyon hajtja magát.

Pár éve már szívproblémáira tekintettel belátta, és az orvosok is ezt tanácsolták neki, hogy szüksége van egy kis pihenésre a zsúfolt hétköznapokba.

„Saját magam is belátom, hogy túlhajszolt vagyok, de amint érzem, hogy ez komolyabban megterhelné a szívemet, rögtön leállok.” – mondta a műsorvezető néhány éve.

Az ózdi vagány úgy tűnik, akármibe kezd, az arannyá érik a kezében – írja a hot!. S bár hónapok üóta eltűnt a képernyőről, ez csak a látszat, a színfalak mögött műsorvezetői minőségben ismételten gőzerővel dolgozik már hetek óta. A bennfentesek szerint ez a mostanában készülő, Bezár a bazár címet viselő game-show is hatalmas sikerre, nézettségre számíthat majd, aminek a műsorvezetésével a TV2 ismét Tillát és Majkát bízta meg.

„Nincs időm meghalni sem! – állította a fárasztó munkanap végén is jó hangulatban lévő Majka a magazinnak. – Minden egyes hétköznapon reggel elkezdünk forgatni, és egészen késő délutánig vesszük fel a sorra kerülő adásokat. Van, akinek nagyon fárasztó ez a fajta túlpörgős tempó, én viszont baromira élvezem!” – folytatja Majka, de azt is elárulta, hogy amint úgy alakul a helyzet a munkái frontján, hogy közbe lehet iktatni némi pihenőt, nagyon szeretne a családjával elutazni valami távoli helyre. 

„Jó lenne ezúttal extra hosszúra nyújtani a vakációt, remélem sikerül!” – zárta a beszélgetést a műsorvezető-rapper, aki a sikerek ellenére érzi, hogy „büntetlenül” nem hajthatja túl magát.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések