Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A migránsok rabszolgaként tartanak több ezer gyereket Nagy-Britanniában

Albán és vietnami bűnbandák rabszolgasorban tartanak gyerekeket, és arra kényszerítik őket, hogy drogokat csempésszenek. Sokakat szexuálisan is bántalmaznak.
A brit Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NCA) hivatalos adatai szerint 2017-ben Nagy-Britanniában 5 145 gyereket kényszerítettek arra, hogy modern kori rabszolga legyen.

Ez a szám 3 084 volt 2016-ban, tehát a növekedés elképesztő mértékű. A valóságban pedig még ennél többen is lehetnek.

Az NCA igazgatója, Will Kerr szerint a főleg muszlim vallású albán és vietnami bűnbandák elsősorban kábítószer-csempészetre használják őket. A gyerekeket gyakran szexuálisan is kizsákmányolják – írja a Daily Mail.

Sok esetben a migráns bűnözők kiskorú bevándorlókat is tartanak rabszolgaként.  

Hivatalos jelentések alapján összesen 13 ezer rabszolgát tartanak Nagy-Britanniában, de reálisan sokkal többen vannak.

A brit Országos Rendőr-főkapitányság csak idén februárban 568 ilyen esetet göngyölített fel.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések