Hamarosan szabadlábra helyezhetik a Bilal néven ismertté vált Husein Bosnic boszniai muszlim főpapot, akit 2015-ben hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy bíróság, mert az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára toborzott harcosokat - közölte értesülését csütörtökön a Dnevni Avaz című boszniai napilap.
Adil Lozo, az elítélt ügyvédje közölte, hogy az idei év közepére Husein Bosnic letölti a börtönbüntetése felét, és ideiglenes szabadlábra helyezése mellett szól jó magaviselete, valamint az is, hogy 18 gyermeke van. A boszniai törvények szerint a börtönbüntetés felének letöltését követően kérvényezhető az elítéltek ideiglenes szabadon bocsátása.
Amennyiben szabadon engedik, Husein Bosnic nem hagyhatja majd el Bosznia-Hercegovina területét, nem találkozhat bizonyos emberekkel, illetve nem tarthat nyilvános beszédeket.
Bosznia-Hercegovina 2014 óta tíz évig terjedő börtönnel bünteti azokat, akik külföldi harcokban zsoldosokként vesznek részt, vagy ilyen harcokra toboroznak, illetve buzdítanak másokat.
Husein Bosnicot, a boszniai ultrakonzervatív szalafista mozgalom vezetőjét a szarajevói bíróság bűnösnek találta abban, hogy 2013 és 2014 folyamán vallási vezetőként nyíltan népszerűsített egy terrorista szervezetet, valamint ilyen csoportokat szervezett, és harcosokat toborzott számukra.
0 Megjegyzések