Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Óriási botrány robbant ki az egykori hollywoodi színészlegenda körül!

Ha ez beigazolódik, az mindent fenekestől felforgatna! Marlon Brando lehet, hogy meleg volt?
Az egykori Hollywoodi filmcsillag, aki többek között a Keresztapában Don Corleone-t játszotta, lehet, hogy nem az volt, akinek a közvélemény hitte eddig.

Fia tagadja, hogy apja meleg lett volna, de nemrég szárnyra kaptak azok a híresztelések, miszerint Marlon brando meleg szeretőt tartott...

Marlon Brando legidősebb fia, Miko cáfolta ugyanakkor nagyon határozottan ezeket.

Az egész ügy onnan indult ki, hogy a  nyíltan biszexuális humorista felesége is megerősítette a zenei producer, Quincy Jones interjújában korábban elhangzott állítását, miszerint férje a '70-es években Marlon Brando szeretője volt.

Azonban még Rain Pryor is azt mondta, hogy apjának és Brandónak semmilyen közös múltja soha nem volt, és ezek hamis vádak.

„Lehet, hogy apám a komédia keresztapja volt, de ez nem jelenti azt, hogy lefeküdt a keresztapával #brando capiche!” – írta a Twitteren.

A Marlon Brando úgy egyelőre nagyon koholtnak tűnik, így nem valószínű, hogy igaz lenne, hacsak nem fordul nagyot az ügy valami váratlan fejleménnyel.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések