Váratlanul törte meg a csendet, nem akármit mondott.
Andrea a 444.hu-nak nyilatkozott elsőként, és őszintén beszélt GHeréb Ágnesről, és arról, hogy ponosan mi a véleménye az ítélete kapcsán.
Ikreket várt annak idején, és 2003-ban Geréb Ágnes és három kollégája segített világra hozni.
Azonban az egyik fiú lett csak egészséges. A másik nem, ő a szülés alatt fellépett komplikációk miatt meghalt pár hónappal később.
Ez volt az egyik eset, amely miatt a szülész-nőgyógyászt jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta hivatása gyakorlásától a Fővárosi Ítélőtábla.
Most megtörte a nő, Andrea a csendet, és egy interjúban mesélt a történtekről.
Elmondta, hogy terhessége teljesen problémamentes volt, nőgyógyász is követte magzatai fejlődését, születésük előtt két héttel pedig egy másik orvoshoz is elmentek ultrahangra, hogy kikérjék a véleményét: merjék-e vállalni az otthonszülést. Az orvos nem látta ennek akadályát.
Az asszony erősen védelmébe vette Geréb Ágnest:
" Én lehetnék az, aki azt mondja, hogy ez az Ági felelőssége, hogy ő azt ígérte, minden szuper lesz. De nem ígérte. Azt mondta, a tudásának megfelelően mindent megtesz azért, hogy ez egy háborítatlan szülés legyen. Ő egy végzett szülész-nőgyógyász. Egy végzett bába. Egy végzett pszichológus. Ennél kompetensebb emberrel szülni nem tudom, ki tud..."
"Miért tartunk itt 14 év után is, hogy még mindig a bíróságon tanúskodni kell az anyukának?"
0 Megjegyzések