Valami nem működik a német integrációban, legalábbis erre utal, hogy egyre több a keresztények elleni támadás.
Tavaly közel száz alkalommal támadtak keresztényekre Németországban. Az esetek között volt gyilkosság, súlyos sérülést okozó és gyújtogatás is – számolt be a focus.de. A negyedükben egyenesen egyházi intézményeket, vagy szimbólumokat ért támadás, a német szövetségi nyomozók statisztikái szerint.
A gyilkosság tavaly áprilisban történt, amikor egy afgán menekült szúrt le egy keresztényt, de a többi esemény elkövetőinek jelentős része is bevándorló.
A bajor belügyminiszter Joachim Hermann is nyilatkozott a Focusnak és elmondta, hogy Németországban az integráció azt jelenti, hogy az új lakóknak el kell fogadniuk az értékeket és a kultúrát. "Aki itt akar élni, annak el kell felejtenie a keresztény-ellenes érzéseket" – tette hozzá.
A politikusok elkezdték feszegetni az állam felelősségét is az ügyekben, mint mondják valami nem stimmel az integrációval. Nehéz erre mit válaszolni. Talán csak egy valamit: jó reggelt, Németország!
(Blogstar)
0 Megjegyzések