Egyelőre semmit nem tudni a szerdai, győri rémtörténet állítólagos elkövetőiről.
Mint megírtuk, Győrben három meztelen férfi üldözött egy hetedikes fiút az állítása szerint.
„Remegve ért haza, alig lehetett megnyugtatni a fiamat, akit szerda este hét óra körül, edzésről hazafelé tartva három meztelen férfi kergetett meg a Bem téren”
– mondta egy győri apuka.
– Az imént érkezett haza a kisebbik fiam az edzésről, zokogva és remegve. Nagy nehezen ki tudta mondani, hogy a Bem téren három pucér férfi megkergette. Még most is sír és remeg – adta hírül a Kisalföld.hu Tibor és kisebbik gyermeke sokkoló történetét.
– Az imént érkezett haza a kisebbik fiam az edzésről, zokogva és remegve. Nagy nehezen ki tudta mondani, hogy a Bem téren három pucér férfi megkergette. Még most is sír és remeg – adta hírül a Kisalföld.hu Tibor és kisebbik gyermeke sokkoló történetét.
A portál most arról ír, hogy a rendőrség is megszólalt az ügyben:
A megyei rendőr-főkapitányság a portál kérdésére megerősítette: a rendőrségre az ügy kapcsán 2018. február 7-én érkezett bejelentés. A rendőrök a bejelentést követően haladéktalanul megjelentek a helyszínen, ahol adatgyűjtést végeztek. A Győri Rendőrkapitányság a bejelentővel felvette a kapcsolatot és az ügyben büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
További cikkek:
- Maria Geronazzo és a magyar Ken baba: „Egymásra néztünk, megöleltük a másikat, és tudtuk...”
- Három új tetoválást varratott magára Singh Viki, ezért kerültek a testére – fotók
- A Madách Színház közölte a szomorú hírt: elhunyt a Jászai Mari-díjas színész
- Breaking: visszalép Orbán legnagyobb ellenfele!
- Májkárosodást okozhat a magyar gyógyszer
0 Megjegyzések