A Stop Soros-törvénycsomag ellen tiltakozott hétfő este a Soros György által pénzelt Amnesty International (AI) fél tucat aktivistája Magyarország londoni nagykövetségénél.
Ulrike Schmidt, a nemzetközi emberi jogi szervezet londoni központjának kelet-európai koordinátora az egyórás demonstráció helyszínén az MTI-nek elmondta: ha az indítványt törvénybe iktatják, az súlyosan hátráltatná, akár lehetetlenné is tenné a magyarországi civil szervezetek, emberi jogi csoportok, nem kormányzati szerveződések tevékenységét, mindazok munkáját, akik a társadalom legelesettebb tagjainak nyújtanak segítséget. Bár az esemény teljes érdektelenségbe fulladt, mégis vezető hír lett a magyar ellenzéki médiában.
Ulrike Schmidt a demonstráción kijelentette: az Amnesty International megdöbbentőnek tartja azokat a vádakat, amelyek szerint magyarországi szervezete és más civil szerveződések, köztük a Helsinki Bizottság szervezi és támogatja az illegális bevándorlást.
Az Amnesty International kelet-európai koordinátora szerint ez “nyilvánvalóan nem igaz”. Aggasztónak nevezte, hogy Magyarországon “démonizálják” a menekülteket. Hozzátette: Magyarországnak modern, civilizált országként nem akadályoznia, hanem támogatnia kellene a nem kormányzati szervezetek munkáját.
A “gigantikus” tüntetésről kiemelt hírben számolt be – mások mellett – a Magyar Narancs, a Magyar Nemzet, a Klubrádió és a 168 Óra.
(Forrás: pestisracok.hu)
További cikkek:
- A Fidesz-frakció szerint az ellenzék, amely most oktatási minimumról állapodott meg, kormányzása idején a minimumot sem adta meg az oktatásnak
- Globális agyhalál – Globális, alapvető joggá szeretnék tenni a migrációt
- Összefogás – Javítja majd a V4-ek energiabiztonságát az új gázvezeték
- Hülyék 2018 – Ellenzéki cicaharc – A „tévé ügyvédje” lekurvázta Lévai Katalint
- Vége? Karácsony Gergely is megy a levesbe? – Felkészül Kiszel Tünde
0 Megjegyzések